Szolgáltatásaink

Rendszerfelmérés

Az informatika ma már szinte az élet minden területén megjelent. A gazdasági életben az informatika struktúráját tekintve olyan, mint az a szervezet, amelyet támogat. Az IT fejlesztések sokszor organikusak, követik a szervezet változásait. Aki benne él talán észre sem veszi, hogy a neki természetes rendszerek már nem feltétlenül optimálisak, akár redundánsak is lehetnek, illetve az üzemeltetők kényelme miatt még az is előfordulhat, hogy az IT piacon már léteznek hatékonyabb és költségkímélőbb megoldások is.

A digitalizáció térnyerése ma már az élet minden területét átalakítja, erre a folyamatra erősített rá az elmúlt évek járványügyi válsághelyzete. Az élet nagyon sok területéről került át a fizikai kapcsolat és ügyintézés a digitális térbe. Az emberek felkészültsége – digitális kompetenciája – azonban nem fejlődött hasonló gyorsasággal. Ezt sokan igyekeznek kihasználni, s ezzel visszaélni. Egy szervezet működésében komoly problémát jelenthet az adatok elvesztése, kompromittálódása.

 Ezeknek a problémáknak, kérdéseknek a közös elemzésében megoldásban igyekszünk Önöknek segíteni, ha és amennyiben megbíznak bennünket. Az első konzultációt követően (60-90 perc) javaslatot teszünk az átvilágítás területeire, beleértve, de nem kizárólagosan a biztonsági problémák megoldására és a meglévő rendszerek optimalizálására.

Gyakran hallani, szinte már szállóigeként jelenik meg a közbeszédben, hogy mindenhez is értünk! Mi ezzel nem így vagyunk, hiszen az IT az elmúlt évtizedekben önálló iparággá vált, melynek rengeteg ága s boga van. Mi igyekszünk azokra a területre fókuszálni, ahol valóban szakmailag értékelhető kompetenciával bírunk. Amennyiben ilyen területen kérik a segítségünket, akkor igyekszünk ezeket a kéréseket megoldani, azonban, ha valamihez nem értünk, akkor azt jelezni fogjuk. A jó együttműködés alapja a bizalom! Bízzon meg bennünk! Ezért dolgozunk!

Rendszertervezés

Munkatársaink komoly IT rendszereket építettek fel az elmúlt évtizedek során, munkájuk a technológia és az IT megoldások folyamatos tanulását és szakmai megújulását kívánja. Ezeket a tapasztalatainkat ajánljuk fel az Önök IT rendszereinek megtervezéséhez és kialakításához. Amennyiben Önök az alkalmazásaikat egységes szerkezetben akarják kezelni, mi segíthetünk Önöknek.

Javaslatot teszünk a hardver eszközöktől kezdve az igénybe vehető szolgáltatásokon keresztül a szoftvermegoldásokig. Dönteni Önnek/Önöknek kell! Azon túl, hogy segítünk a tervezésben, elmondjuk a választható megoldások előnyeit/hátrányait!

Integráció

Egy rendszer felmérése és tervezése „csak” előkészület az igazi kihíváshoz, a rendszer felépítésére. Ha az előző két pontban tudtunk segíteni, úgy ezt a feladatot is ránk bízhatja. A rendszerek építése, tesztelése, finomhangolása és végül a bevezetése – ideértve a kezdeti időszak kiemelt támogatását is – olyan projekt, melyben számíthat tapasztalt kollégáink segítségére. Mivel csapatjátékosok vagyunk, ezért számunkra az sem okoz problémát, ha a rendszerintegrációt egy másik csapat végzi, s mi a megoldásban csak egy részterületet kapunk vagy egy nagyobb projekt esetén a szakmai kontrollt, esetleg a projekt minőségbiztosítását kívánja ránk bízni. Forduljon hozzánk bizalommal!

Optimalizálás

A rendszerek, így az IT rendszerek is, folyamatosan fejlődnek, az újabb és újabb verziók új megoldásokat, technológiákat tartalmaznak. Ezen technológiák összehangolása, frissítése komoly szakmai háttér tudást igényel, s gyakran elmarad – leginkább az oda nem figyelés, illetve a kapacitás hiány miatt. Ha minket bíznak meg ezzel a feladattal, akkor a felmérést követően olyan javaslat csomagot állítunk össze, melyet egy IT-hoz kevésbé értő vezető is értelmezni tud, s képes a javaslat alapján a cég működésének hatékonyságát növelni.

Informatikai rendszerüzemeltetés

Miért válasszanak bennünket?

Társaságunk a vállalati, állami intézményi Informatikai rendszerek tervezése és üzemeltetésében több évtizedes tapasztalattal rendelkezik.

A fő területeink központi hardver és szoftver környezet üzemeltetése, helpdesk biztosítása,

Emellett IT rendszerintegráció/rendszerüzemeltetés, rendszergazdai szolgáltatás, virtualizációs környezetek, IP telefon, megfigyelő és biztonsági rendszerek kiépítése, weboldal, digitalizációs, felhő alapú megoldások, konzultációs és tanácsadási szolgáltatások gazdagítják portfóliónkat.

A rendszerüzemeltetést is csak szervezetten és a megrendelő/felhasználó felé transzparens módon érdemes végezni. Ennek az elvárásnak kívánunk megfelelni azzal, hogy az ITIL módszertanban megfogalmazott szakmai követelményeknek megfelelően üzemeltetünk. A ránk bízott rendszerekről rendszeresen automatikus riportokban tájékoztatjuk a megrendelőt. A bejelentett problémákat naplózzuk, s a megrendelő/felhasználó által nyomon követhető módon oldjuk meg. Minden általunk készített és üzemeltetett rendszer esetében olyan rendszerdokumentációt készítünk, melyből egy képzett IT szakember a rendszer üzemeltetését át tudja venni, ha szükséges. Alapvetéseink közé tartozik, hogy ne azért maradjon az ügyfél a mi megrendelőnk, mert nem tud máshova menni (kiszolgáltatott), hanem azért, mert elégedett a szolgáltatásainkkal.

Információbiztonsági-irányítási tanúsítás

Az ISO szabványcsalád 27000-es csoportja határozza meg azokat a követelményeket, melyek egy információbiztonság-irányítási rendszer kialakítását, bevezetését, fenntartását és folyamatos fejlesztését egy adott szervezetben lehetővé teszik.

Minden ilyen bevezetés szervezet specifikus.

Az ISO27001 nemzetközi szabvány követelményeket tartalmaz az információbiztonsági kockázatoknak a szervezet igényeihez igazodó felmérésére és kezelésére is. Ebben a nemzetközi szabványban felállított követelmények általános érvényűek, és szándék szerint minden szervezetre alkalmazandók – tekintet nélkül azok típusára, méretére vagy jellegére. Társaságunk az ISO 27001 szabvány bevezetésére és a követelményeknek való folyamatos megfelelésre készíti fel partnereit.

A felkészítési folyamat helyzetfelméréssel kezdődik, melyet a kockázatelemzés követ. A meglévő folyamatok testre szabása, az esetleg hiányzó eljárások kialakítását és dokumentálását követően következhet az oktatás és a további audit előkészítő tevékenységek! A részletek már szervezet specifikusak, ezért közvetlen egyeztetést igényel! Ebben az esetben javasoljuk kérje személyes vagy online konzultációnkat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését forduljon hozzánk bizalommal, várjuk megkeresését!

Minőségirányítási tanúsítás

Az ISO szabványcsalád 9000-es csoportja határozza meg azokat a követelményeket, melyek egy minőségirányítási rendszer kialakítását, bevezetését, fenntartását és folyamatos fejlesztését egy adott szervezetben lehetővé teszik.

Minden ilyen bevezetés szervezet specifikus.

Az ISO9001 nemzetközi szabvány követelményeket tartalmaz az minőség-irányítási kockázatoknak a szervezet igényeihez igazodó felmérésére és kezelésére is. Ebben a nemzetközi szabványban felállított követelmények általános érvényűek, és szándék szerint minden szervezetre alkalmazandók – tekintet nélkül azok típusára, méretére vagy jellegére. Társaságunk az ISO 9001 szabvány bevezetésére és a követelményeknek való folyamatos megfelelésre készíti fel partnereit.

A felkészítési folyamat helyzetfelméréssel kezdődik, melyet a kockázatelemzés követ. A meglévő folyamatok testre szabása, az esetleg hiányzó eljárások kialakítását és dokumentálását követően következhet az oktatás és a további audit előkészítő tevékenységek! A részletek már szervezet specifikusak, ezért közvetlen egyeztetést igényel! Ebben az esetben javasoljuk kérje személyes vagy online konzultációnkat

Amennyiben felkeltettük érdeklődését forduljon hozzánk bizalommal, várjuk megkeresését!

Projekt és szolgáltatás
menedzsment

Divatos kifejezés ma projektet emlegetni, a gazdasági életben szinten minden megvalósítandó munkát ma már projektként kezelnek, ami a projektmenedzsment módszertan szakmai fejlődésén keresztül a megvalósítandó célok a hatékonyabb elérését segíti.

Kollégáink a gyakorlati projektmenedzsmenten túl rendelkeznek szakmai minősítésekkel (PMP) is így garantálhatjuk, hogy ha ránk bízza, akkor az Ön projektjeit is professzionálisan fogjuk menedzselni. A módszertan (PMI) alkalmazása biztosítja a transzparenciát a megrendelő felé, illetve azt, hogy a projekt szereplők közös nyelvet fognak beszélni, így a kommunikáció zökkenőmentes lesz, mind a projekten belül, mind a külső kapcsolódási pontok irányába.